Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

60'music

 Szerkesztés alatt!!!

Események:

 

Technika 
A Szovjetunió pályára állítja az első emberszállító űrhajót, a Vosztok-1-et Jurij Gagarinnal a fedélzetén.
A szovjet Valentyina Tyereskova az első nő a világűrben a Vosztok-5 fedélzetén.
Az Amerikai Egyesült Államok az Apollo-program keretében embert küld a Holdra 1969-ben – mindössze 8 évvel az első emberes űrrepülés után.
A geoszinkron műholdak forradalmasítják a globális távközlést.
Az Internet elődjét, az ARPANET-et 1969-ben hozzák létre, mint amerikai védelmi projektet.
Tudomány 
A lemeztektonika felfedezése segít megérteni a kontinentális elmozdulásokat.
Az ökológia tudomány megjelenése
Az első bolygóközi űrszondákkal megkezdődik a Naprendszer égitestjeinek a részletes tanulmányozása.
Felfedezik a kvazárokat, a pulzárokat és a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzást, amely az Ősrobbanás egyik bizonyítéka.
 
Zene:

 

10_original.jpg

 

 

Kialakult zenei stílusok:

pszichedelikus rock, hard rock, stadion rock, folk rock, blues-rock 

 Még több videó!!!!!!!!!!


Hazánkban az évtized elején inkább még a rock-zene(pl:illés,omega,metro,), volt a divat.A 60'as év közepétől kezdőttek a táncdalfesztiválok amikor jöttek a dallamos melódiák!

Hazai slágerek!

Az 50-es és 60-as évek magyar slágerei 3.

01. Hollós Ilona - Megáll az idő (00:03:13)
02. Németh Lehel - Melodie d'Amour (00:03:08)
03. Szécsi Pál - Kósza szél (00:03:59)
04. Kovács Erzsi - Rejtély (00:03:27)
05. Zalatnai Sarolta - Hol jár az eszem (00:02:16)
06. Vámosi János - Csinibaba (00:03:07)
07. Hollós Ilona - Valaki kell (00:03:57)
08. Szécsi Pál - Két név egy bérház oldalán (00:03:36)
09. Németh József & Mikes Éva - Angéla (00:02:38)
10. Toldy Mária - Más ez a szerelem (00:03:03)
11. Máté Péter - Furcsa játék az élet (00:02:51)
12. Mikes Éva - Egy esős vasárnap délután (00:03:07)
13. Poór Péter - Piros tulipán (00:03:17)
14. Hollós Ilona - Nem adlak másnak (00:03:17)
15. Szécsi Pál - Kék csillag (00:02:47)
16. Koós János - Kislány a zongoránál (00:04:08)
17. Kovács Kati - Nem leszek a játékszered (00:02:53)
18. Mary Zsuzsa - Te szeress legalább (00:03:18)
19. Ákos Stefi - Úgy szeress (00:03:14)
20. Németh József - Kicsit szomorkás a hangulatom (00:02:54)
21. Harangozó Teréz - Mindenkinek van egy álma (00:03:28)
22. Németh Lehel - Zsebkendődre köss egy csomót (00:02:45)
23. Koós János - Annyi ember él a Földön (00:03:17)
24. Ambrus Kyri - Sétahajó (00:03:03)
25. Korda György - Szeretni kell (00:02:37)
26. Zalatnai Sarolta - Óh, ha milliomos lennék (00:02:52)
27. Németh József - Szél jár a tónál (00:03:02)
28. Harangozó Teréz - Minden ember boldog akar lenni (00:03:11)
29. Késmárky Marika - Egy fiú a házból (00:02:57)
30. Hollós Ilona - Hófehér gyöngyvirág (00:03:31)
31. Echo-együttes - Gondolsz-e majd rám (00:02:41)
32. Sárosi Katalin - Különös éjszaka (00:03:53)
33. Koós János - Elpattant egy húr (00:04:01)
34. Hollós Ilona - Egy kis romantika (00:03:30)
35. Korda György - Rozsda lepi már az emlékeimet (00:02:34)
36. Németh Lehel - Ó, Serenella (00:02:43)
37. Mátrai Zsuszsa - Öreg fák alatt (00:03:06)
38. Vámosi János - Szép esténk lesz (00:03:06)
39. Németh Lehel - Amikor virágba borultak az almafák (00:02:06)
40. Záray Márta - Bolyongok a város peremén (00:02:58)

 

 

1154550515.jpg

 

 


01. Dobos Attila - A boldogságtól ordítani tudnék (00:03:02)
02. Koós János - Micsoda nagyszerű dolog (00:03:04)
03. Fényesi Gabi - Ádám, hol vagy (00:02:52)
04. Németh Lehel - Fogj egy sétapálcát! (00:02:01)
05. Bodrogi Gyula & Voith Áhi - Jamaicai trombitás (00:03:12)
06. Harangozó Teréz - Sose fájjon a fejed (00:03:07)
07. Toldi Mária - Egy, velem ugye könnyen megy (00:03:00)
08. Kovács Eszti - Pancsoló kisgyerek (00:03:23)
09. Mary Zsuzsa - Mama (00:02:10)
10. Payer András - Én nem tudtam, hogy harcolni kell érted (00:02:31)
11. Mátrai Zsuzsa - Ördögből angyal lehetnél (00:02:42)
12. Koós János - Alfa Rómeó (00:02:08)
13. Mary Zsuzsa - Cseresznyeárus lány (00:03:01)
14. Zalatnai Sarolta - Nem vagy én apáca (00:02:29)
15. Aradszky László - Isten veled, édes Piroskám (00:02:27)
16. Ambrus Kyri - Többet ér a boldogságom (00:02:41)
17. Hollós Ilona - Kétszer kettő néha öt (00:03:10)
18. Mary Zsuzsa & Dobos Attila - Nyári zápor (00:03:03)
19. Payer András - Falu végén kis kunyhóban (00:02:56)
20. Zalatnay Sarolta - Tölcsért csinálok a kezemből (00:02:47)
21. Vámosi János - Járom az utam (00:03:07)
22. MÁté Péter - Téli szerelem (00:02:54)
23. Sárosi Katalin - Áprilisi tréfa (00:02:44)
24. Szécsi Pál - Gedeon bácsi (00:03:47)
25. Máté Péter - Tűnj el (00:02:42)
26. Sárosi Katalin - Ugye, te is akarod (00:02:56)
27. Horváth Jenő - Gyere, ülj kedves mellém (00:02:24)
28. Mikes Éva - Engem nem lehet elfelejteni (00:03:16)
29. Kovács Erzsi - Hosszú az a nap (00:03:28)
30. Szécsi Pál - Mások vittek rossz utakra (00:01:39)

 

1154550515.jpg

 


01. Putnoki Gábor - Csak a szépre emlékezem (00:03:09)
02. Záray Márta & Vámosi János - A mi utcánk (00:03:02)
03. Poór Péter - Fekete vonat (00:03:06)
04. Kovács Erzsi - Tűzpiros virág (00:03:05)
05. Kovács József - Jöjj vissza hozzám (00:03:27)
06. Ákos Stefi - Pest felé szökik a nyár (00:03:54)
07. Izsmán Nelly - Su, su bolondság (00:02:10)
08. Vámosi János - Baracknyílás idején (00:01:45)
09. Aradszky László - Pókháló az ablakon (00:03:24)
10. Harangozó Teréz - Hálás szívvel köszönöm a sorsnak (00:03:07)
11. Harsányi Frigyes - Isten veled, szomorúság (00:03:10)
12. Zalatnay Sarolta - Nem várok holnapig (00:02:47)
13. Sárosi Katalin - Tipitipitipso (00:02:51)
14. Harsányi Gábor - Rézmozsarat vegyenek (00:02:49)
15. Kovács Erzsi - Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én (00:02:50)
16. Aradszky László - Annál az első ügyetlen csóknál (00:02:40)
17. Bencze Márta - Csak fiataloknak (00:03:10)
18. Harangozó Teréz - Azok a szép napok (00:04:31)
19. Breitner János - Mindenkit elfelednek egyszer (00:03:40)
20. Aradszky László - Nemcsak húszéveseké a világ (00:02:51)
21. Záray Márta & Vámosi János - Összecsendul két pohár (00:02:29)
22. Máté Péter & Dékány Sarolta - Ne nézz úgy rám (00:03:27)
23. Sárosi Katalin - Lehet, hogy túlságosan szerettelek (00:02:29)
24. Németh József - Szigorú tanító (00:02:41)
25. Ferrari Violetta - Melletted nincsenek hétköznapok (00:03:38)
26. Szécsi Pál - Szeretni bolondulásig (00:02:27)
27. Zsolnai Hédi - Néha az kell, hogy dédelgess (00:03:40)
28. Németh Lehel - Két falevél (00:03:04)
29. Kovács Kati - Ne lépd át a küszöbömet többé (00:02:36)
30. Vámosi János - Nekünk találkozni kellett (00:03:38)

 

1154550515.jpg

 


Még szerkesztés alatt!

 Az 1960-as évek fontosabb albumai:

Külföldiek!

Freak Out! (1966)
The Yardbirds
The Yardbirds (1966)

1154550515.jpg

Bob Dylan
Blonde on Blonde (1966)
 
The Rolling Stones
Aftermath (1966)

1154550515.jpg

Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band (1967)
 1154550515.jpg
Pink Floyd - A Momentary Lapse Of Reason-Full Album
 1154550515.jpg
The Doors
The Doors (1967)

1154550515.jpg

Jefferson Airplane
Jefferson Airplane, Surrealistic Pillow, Full Album

1154550515.jpg

Cream
Cream- Fresh Cream 1966 (full album)

1154550515.jpg

The Jimi Hendrix Experience
 

Jimi Hendrix Experience Live in Stockholm 1969

 1154550515.jpg
The Velvet Underground
The Velvet Underground and Nico (1967)
 1154550515.jpg
Frank Zappa
We’re Only in It for the Money (1968)
 1154550515.jpg
 
Cream
Wheels of Fire (1968)

1154550515.jpg

The Band
Music from Big Pink (1968)

1154550515.jpg

Simon and Garfunkel
El Condor Pasa (1970)

1154550515.jpg

Led Zeppelin
Led Zeppelin II (1969)

1154550515.jpg

The Beatles
Abbey Road (1969)

1154550515.jpg

The Rolling Stones
Let It Bleed (1969)

1154550515.jpg

King Crimson
King Crimson - In The Wake Of Poseidon
 

 

 

Cikkek

Pink Floyd

pink-floyd.jpg 

 
2011.12.15 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0

The Rolling Stones

 the-rolling-stones-poster-c10033838.jpeg

 
2011.12.15 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0

The Yardbirds

 yardbirdsclapton2.jpg

 
2011.11.12 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0

Frank Zappa

 
2011.11.12 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0

The Beach Boys

 
2011.11.12 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0

Bob Dylan

 
2011.11.12 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0

The Byrds

 
2011.11.12 | | Menüpont: 60'music

The Who

 
2011.11.12 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0

The beatles

beatles.png.jpg 

 
2011.06.26 | | Menüpont: 60'music | Hozzászólások: 0