Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Modern Talking

2011.02.03

A Modern Talking a 80-as évek egyik jelentős német popegyüttese, Thomas Anders és Dieter Bohlen részvételével. Nagyon könnyed, romantikus és egyszerű hangulatú, de ennek ellenére kidolgozott slágereket adtak elő. A tagok külön külön is sikeres pályát jártak be, Anders, mint szólóénekes, Bohlen, mint számos más híres énekes és együttes (C. C. Catch, Blue System, Bonnie Tyler, Chris Norman, Smokie „Midnight Lady”) zeneszerzője.
Az 1984 októberében alakult, és néhány hónappal később világhírűvé vált együttes több mint 124 millió eladott lemezzel (A BMG 2003. júniusi adatai szerint) az egyik legsikeresebb európai együttesnek számít. Első feloszlásukat 1987. november 11-én jelentette be Dieter Bohlen, a csapat zeneszerző-producere, és a hangzás kitalálója. A Modern Talking visszatértét 1998. február 27-től számíthatjuk, mikor Thomas Gottschalk újra „összeházasította” őket a „Wetten dass…”-ban. További hat stúdióalbummal, számos slágerlistás dallal, valamint öt évvel később a duó tagjai közti érdekellentét újabb feloszláshoz vezetett. Ezt is Dieter Bohlen jelentette be 2003. június 7-én egy rostocki koncerten 25 ezer megrökönyödött rajongó előtt. A hatodik albumukat kivéve minden nagylemezük arany-, vagy platina státuszt ért el világszerte. Albumaik átlagban 5-6 millió példányban fogytak a Föld 50 országában. A már örökzöldé vált slágerek újra és újra felbukkannak a rádiókban, rendezvényeken. Habár már kevésbé keresett e hangzás, mégis több követője akad

Németországban, Oroszországban. Thomas Anders továbbra is énekel Modern Talking dalokat szólókoncertjein, melyekkel járja a világ keleti országait (Kelet-Európa, Ázsia), ahol még mindig hihetetlenül népszerű az együttes, még ennyi idő elteltével is.1984-ben Németországban egy fiatal producer rátalált egy összetéveszthetetlen hangú énekesre, akivel aztán megalkották első slágerüket, a "You’re My Heart, You’re My Soul"-t, ami bejárta a fél világot. Hamburgban így egy új, eddig ismeretlen hangzás született, ami aztán meghatározta a zenei életet. Hányan próbálták másolni a diszkó hangzást, melynek doktora Luis Rodriguez és Dieter Bohlen volt. Az énekes, Thomas Anders szerepe is vitathatatlan a sikerben: ez a világhíres összetétel egyedülállónak bizonyult még a producer, Dieter Bohlen kiemelkedő zenei teljesítményében is. Feldolgozások, és "másolatok" százai nem voltak képesek ezt megismételni. A recept kész volt, és így készültek egymás után a slágerek: Cheri Cheri Lady, Brother Louie, Geronimo’s Cadillac, Jet Airliner, stb. A fülbemászó dallamok és a könnyen megjegyezhető szövegek voltak a biztosítékok a siker számára. 1987-ben aztán a siker hirtelen megtorpant, mivel a duó 11 évre elhagyta a színpadot. Már ekkor is 65 millió eladott albummal büszkélkedhettek, azonban a nem túl szépnek mondható távozás és a duó által akkor „kiharcolt” negatív kampány megpecsételte a történelmüket, és a kritikusok mint zenei baklövés és balul elsült próbálkozás kezelték őket, aminek „szerencsére” vége lett. Thomas, Nora (Anders felesége, akkoriban úgymond az együttes 3. tagjaként tetszelgett) és Dieter már nevetségessé vált a sok felesleges egymás elleni áskálódással. Thomas szólókarrierbe kezdett, melynek sikere mérsékeltebb volt, és slágerlistás dalokat már nem tudott készíteni. Dieter Bohlen a Blue Systemmel és produceri munkáival azért továbbra is reflektorfényben maradt, bár csillaga 1997 végére már haldoklóban volt. Ekkor jött az ötlet, hogy hosszú idő után újra életre hívja legnagyobb projektjét, a Modern Talking-ot. Ezzel – mondhatnánk – a duó nagykorúvá vált, és sikerük 1998-ban a visszatérés után nagyobb volt, mint a nyolcvanas években bármikor. Eldobták ballasztjukat, már nem volt szükség Nora nyakláncra, lila öltönyre, és joggingruhára. Nem voltak többé nagy botrányok, és 6 évig tökéletesen működött is minden. Az első 2 évben rengeteg régi dalt újramixeltek, így korszerűsítve a hangzást az új nemzedék számára. A Sexy Sexy Lover után olyan felejthetetlen dalok születtek, mint a China In Her Eyes, Win The Race, vagy a Ready For The Victory. Nettó 8 év alatt 13 album került kiadásra, ebből 7 a visszatérés után. Több, mint 124 millió eladott lemez világszerte. Több, mint 400 arany és 50 platinalemez. Ez alatt a viszonylag rövid idő alatt 20 kislemezt/maxit készítettek, ebből Németországban 5 első helyezett, további 4 Top 5 helyezett, és még további négy Top 10, illetve kettő Top 20 helyezett volt. Magyarországon a visszatérés után kiadott 12 kislemez mindegyike bejutott a legjobb 10 maxi közé, és kettő első helyezett volt. Az utolsó 7 albumból 5 került be a Mahasz Top 10 albumai közé, kettő Nr. 1. volt, ebből a Back For Good az elmúlt évtized 19. legjobban fogyó albuma.
Míg a Modern Talking Németországban mindvégig erőteljesen jelen volt, a világsikerű duó elhanyagolta külföldi rajongóit, és hazáján és Oroszországon kívül máshol nem is koncertezett, aminek aztán sok helyütt a lassú elfelejtődés lett a vége.
Dieter Bohlen és Thomas Anders aztán 2003-ban úgy döntött, befejezi pályafutását, és újra szólóban folytatják tovább.

Albumaik

    * 1984 The first album (Ariola)
    * 1985 Let's talk about love (Hansa Records)
    * 1986 Ready for romance (Hansa Records)
    * 1986 In the middle of nowhere (Hansa Records)
    * 1987 Romantic Warriors (Hansa Records)
    * 1987 In the garden of Venus (Hansa Records)
    * 1998 Back for good (Ariola)
    * 1999 Alone (BMG International)
    * 2000 2000 – Year of the dragon (BMG International)
    * 2001 America (BMG International)
    * 2002 Victory (BMG)
    * 2003 Universe (BMG)
    * 2003 The Final Album (BMG)














 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.