Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Baltimora

2011.01.02

A Baltimora egy italodisco együttes volt, melynek az 1980-as évek második felétől jelentek meg kis- és nagylemezei. A projektnek az északír származású Jimmy McShane volt az arca (1957. május 23 – 1995. március 29.), ám majdnem mindegyik dalt az olasz Maurizio Bassi írta és énekelte. (Szerzőtársa Naimy Hackett volt.) A Baltimora legnagyobb slágere a Tarzan Boy című szerzemény volt.A Baltimora első lemeze, a Tarzan Boy még 1984-ben megjelent, de csak a következő év nyarán lett belőle óriási sláger.A Tarzan Boy meglepően sikeres volt az Egyesült Államokban is, noha ott az európai diszkózene egyébként sose volt igazán népszerű. A dal hat hónapig szerepelt a Billboard Hot 100-as listáján, ahol a 13. helyig jutott. Jimmy McShane – aki az arcát adta a Baltimora produkciójához – 1986 tavaszán fellépett az amerikai televízió Solid Gold című műsorában, ami elősegítette a lemez tengerentúli sikerét.. A dalt felhasználták a Listerine márkanevű szájvíz reklámjában, illetve felcsendült a Tini nindzsa teknőcök III (1993) és a Beverly Hills-i nindzsa (1997) című filmekben is. Ez utóbbit McShane már nem érte meg, 1995-ben AIDS-szel összefüggő betegségben elhunyt.
Kislemezek

    * 1984 Tarzan Boy (Summer Version) / Tarzan Boy
    * 1985 Tarzan Boy / Tarzan Boy (DJ Version)
    * 1985 Tarzan Boy / Tarzan Boy (Dub Version)
    * 1985 Woody Boogie / Woody Boogie (Instrumental)
    * 1985 Living in the Background / Running for Your Love
    * 1985 Chinese Restaurant
    * 1986 Juke Box Boy / Pull the Wires
    * 1987 Call Me in the Heart of the Night / Survivor In Love
    * 1987 Global Love / Set Me Free
    * 1987 Key Key Karimba / Key Key Karimba (Children Version)
    * 1993 Tarzan Boy (Original Version) / Tarzan Boy (1993 Remix)

Albumok

    * 1985 Living in the Background
    * 1985 World Re-Mix
    * 1987 Survivor In Love (csak Európában jelent meg)
    * 2003 Living in the Background (az 1985-ös album CD-n) (Mexikó)
    * 2005 Living in the Background (az 1985-ös album CD-n bónuszfelvételekkel) (Oroszország)
    * 2006 Survivor In Love (az 1987-es album CD-n bónuszfelvételekkel) (Oroszország)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.